Csónakos fejfák a püspökladányi temetőben

A Sárrét régi temetőiben gyakori látványt nyújtanak az úgynevezett "csónakos fejfák". Püspökladány, Szerep, Sárrétudvari, Biharnagybajom, Kaba stb. településeken, a mai napig találkozhatunk csónak alakú sírjellel. Ma már nem "divat" ilyen típusú fejfát állítani, de a múltban gyakoriak voltak, sőt vannak települések, ahol csak ezt a sírjel fajtát alkalmazták a temetések után. A fejfa a XVIII. századtól vált általános sírjellé, és viszonylag új keletűnek tekinthető a díszítőelem-rendszere is, két nagyobb típusát különíthetjük el: a régi vagy archaikus, és az új stílusú fejfák nagy csoportját. Az archaikus fejfák között az antropomorfok(ember alakúak) alkotják az uralkodó típust, jellegzetes képviselői az ún. csónak alakú fejfák, amelyek a Tiszántúlon találhatók meg.

Ezek a fejfák egy csónak alakjához hasonlítanak, ugyanakkor stilizált emberalakot is mutatnak. A fejfa csúcsban végződik, az éle kissé előrehajlik, s felállítva a sírjel védelmét szolgálja azáltal, hogy elvezeti az esővizet. Földön fekve csónakhoz hasonlít, felállítva pedig emberalakot szimbolizál. A fejfa „fej” részén jellegzetes íves faragás jeleníti meg az arcot, amely az ember orr-száj-áll domborulatára emlékeztet.

Több elmélet is napvilágot látott a fejfa formáját illetően. A legtöbb ilyen fejfa a vizes, mocsaras helyeken található, a Sárréten, az Ecsegi láphoz közel eső Szatmárcsekén ahol több száz ilyen fejfa néz egy irányba, de más szatmári településen is fellelhető, és az Érmelléken is.

Az egyik elmélet szerint a víz közelsége miatt faragták ilyen alakúra a fejfát. Ugyanis ilyen típusú sárhajókat használtak az emberek a mocsarakon való közlekedéshez. A halottat csónakon szállították a temetőbe (Komádiból és Szerepről is maradt fent ilyen leírás), amit azonban már nem hoztak vissza a faluba, hanem a sírra helyezték. A sírra állított fejfa alakja erre a csónakos temetésre enged következtetni. Ezt az elméletet a néprajztudomány kétséggel fogadta.

A másik elmélet szerint egy archaikus ugor szokás maradt fent, mivel az ugor népek sírbálványai alakilag és rendeltetés szerint is teljesen megegyeznek a tiszántúli csónak alakú fejfákkal. Ez az elmélet sem állja meg a helyét, ugyanis eltelt 1500 év a magyarság őshazabeli tartózkodása és a mai kor között.

A honfoglalás korából és a középkorból sem maradtak fent fából készült sírjelek, sem írott források, sem régészeti leletek nincsenek ezekből az időkből. A fejfára vonatkozó legkorábbi adat a XVII. század második feléből származik.

A "csónak alak” valójában az antropomorfia megnyilvánulása, tehát az ember stilizált alakja.

A fejfa elkészítése:

"A fejfa teljes megmunkálása szükségszerűen mindig a szabadban történik, az elhunyt udvarán, ha már volt előzetesen rönkje, vagy a fejfafaragó udvarán. A rönk fejszével történő nagyolásától kezdve a fejfa befestéséig egy csónak alakú fejfa normális körülmények között átlagban nyolc órás munkát igényel. A fejfa méretezése az első feladat, amely a rönk formájának megfigyelése alapján történik. A fatörzs két párnafán nyugszik vízszintes helyzetben, és emelőkkel fordítható meg. Egy-két fejszecsapással megjelölik a durva megmunkálás támpontjait a készülő fejfa két laterális oldalán. A kezdeti nagyjából történő faragást ma már motoros fűrésszel és fejszével végzik, egykor ehhez csak fejszét használtak. Ez a fázis mindig a fa törzséből kikerülő fejrész kialakításával kezdődik, és folytatódik az oldalak mentén a láb felé. Végeznek a nagyjával, az oldalakat az ácsbárddal véglegesítik oly módon, hogy a felületek tapintása eléggé sima legyen, de gyalut nem használnak. Ezután oldalára fordítják a rönköt, és elvégzik azokat a vágásokat, amelyekkel kialakul az írásos lap. A fejfa hátulsó részének elkészítéséhez a rönk hosszában egy sor függőleges irányú vágást eszközölnek, ezek után megkönnyítik a fejfa oldalának kifaragását a fejszével. Amint végeztek a durva faragásokkal, a hátoldalt is véglegesítik a bárddal, ezután kerül sor a rönk elülső felének a megmunkálására, hogy kialakuljon a láb hármas oldalának formája és kettő a fejrészen. Ekkor az ácsmester a segítőtársával elkészíti az írásos lap és a láb találkozásánál, valamint a homloknál a bevágatokat. A munka kétszer két kezet igényel, a bárddal készített bevágatok csatlakoznak a fűrésszel előzetesen kialakított függőleges vágatokhoz. A segítőtárs felülről üti a fejsze fokát, amit a fejfafaragó tart kézben, és az elhajlások szabályozásával változtatgatja a bevágat formáját és mélységét.”

Az így elkészült fejfa látható részének méretei: körülbelül száznegyven– kétszázhúsz centiméter magas, húsz–ötven centiméter szélességű, a mélysége tizenöt–harminc centiméter közötti. A fejfa fokozatosan elvékonyodó formát mutat a fejrészen, a két oldalán, amelyek a csúcsban ölelkeznek, és a kézimunka révén kiadják a csónakorr jellegét. Az oszlop hátrésze többnyire sík, miként a homlokzata is, ami viszont gyakorta elhajlik, és kétdimenziójú vésett szimbólumokat mutathat, mint például a napot, az életfát, csillagokat.

A „csónak alakú” fejfák tulajdonképpen ember alakúak, s a sírba fektetett halottat személyesítik meg. Ezt látszik alátámasztani a fejfa egyes részeinek elnevezése is, melyek nagyon tisztán tagozódnak. A felső rész az egy méter– egy méter húsz centiméter hosszú fej, elülső része – ellentétben más „csónak alakú” fejfákkal – nem sík jellegű. A fej elülső zónája a homlok, melynek síkja a két oldal felől enyhén emelkedik, s tompaszögben ér össze az oszlopfő csúcsából induló középvonalon. Pontosan a középvonalon, a homlokrész alsó felén bárddal kialakított hat mély vágat található, amelyek „életre keltenek egy ember alakú archaikus vagy stilizált megjelenésű összetett rajzolatot”.

A vízszintes metszetben hatszögű fejet követi az ötszögű törzs; ennek leglényegesebb része a jelentős bemélyítéssel kialakított sík felület, az írásos lap vagy tábla, a nagysága a rokonok által választott sírfelirathoz igazodik; átlagosan nyolcvan-kilencven centiméter. Ide kerül a sírfelirat, amelyet mindig megelőz az ABFRA ( A Boldog Feltámadás Reménye Alatt ) betűszó, a sírfeliratot pedig követi a BP betűszó, vagyis Béke Poraira. Végül mintegy egy métert hagynak a földbe tételre: ez a fejfa alapja – a lába –, amely hétszögű keresztmetszetű, s két bevágás választja el a törzstől.

Ma már teljesen kiszorították a fejfákat a modern műkő síremlékek. Azonban némelyik sárréti temetőben használnak fejfákat, csak nem a táj jellegének, hagyományának megfelelő csónak alakút, hanem az erdélyi eredetű kopjafát.

Fórián Péter - Sárréti Krónika

Forrás:

Novák László Ferenc - A magyarság fejfája

Solymossy Sándor, Amedeo Boros néprajzi tanulmányai