A „Kincses Domb” Püspökladány északnyugati szélén állt egykor, a Nyakvágó-ér (Makkod-csatorna) és a mai 4-es számú főút között. A Kincses domb elnevezés viszonylag kései, a 20. század elejétől nevezték így, a halmot megásó „kincskeresők” után. Korábbi neve „Nyakvágó Halom” volt, amit már a 18. század elejétől használtak. A Nyakvágó Halom elnevezés a Szejdi járásként ismert hadjárathoz kötődik. Szejdi Ahmed pasa 1666 tavaszán megindult az alföld hajdúvárosai ellen, amelyek kitartottak a kegyvesztett II. Rákóczi György fejedelem mellett. A pasa felégette a szabolcsi és a bihari hajdú településeket, a kun szállásokat, „csapatai Debrecentől a Tiszáig járták a tájat”. Püspökladány sem kerülhette el a sorsát, mint Rákóczi birtok. A Nyakvágó helynév ekkor születhetett Püspökladány határában. A néphagyomány szerint Szeidi pasa, az összefogott kun vezetőket a halmon fejeztette le, a fejükről a bőrt lenyúzatta, kitömette szalmával és társzekerekre rakva küldte el a szultánnak.

A halom újabb kori neve, a Kincses Domb, melyhez kincskereső történetek fűződtek. Egy Keserű nevű juhász a halom körül legeltetett, mikor észre vette, hogy a kutyája pénzt kapart ki a halom oldalából. Esténként ásta a halmot, ahol sok régi pénzt talált, amit a bekötött szűre ujjában hordott haza. A vagyonból állatokat vett és gazdag ember lett. A Keserű nevű juhászról, és családjáról több adat is fenn maradt a nép emlékezetében. Az 1700-as évek közepén a Keserű család egyik tagja a jómódú nemes Baranyai családnál dolgozott, mint pásztor. Idővel a Baranyaiak vagyona elfogyott, a Keserű család meg lassan meggazdagodott, majd kitűnő gazdák lettek, sőt az egyik családtag községi bíró lett. Később négy szárazmalom is a tulajdonukban volt a községben. A népemlékezet tényként kezelte a család hirtelen vagyonosodását, a lakosság ezt kincstalálással magyarázta.

Másik történet szerint egy halász a társával a halom melletti vizekben halászgatott. Felmentek a halom tetejére, az oldalán egy horpadást találtak, közepén egy lyukkal. A háló rúdját beleakasztották, hogy száradjon a háló, de a lyukban megcsörrent valami. Kincs után kutatva megásták a halmot. A Meggyes puszta felőli oldalán kezdték, majd beástak a halom közepébe, utána kelet felé fordultak és a kertek felőli oldalán jöttek ki. Kincset, pénzt nem találtak.

A halmot a 19. században ténylegesen megásták, egy 1864-ből származó, a községi jegyző által írt feljegyzésből tudjuk, hogy: „Nyakvágószék határrészben egy nagyszerű halom Nyakvágó halom névvel, hol állítólag a régibb időben a nyakazások történtek ezelőtt pedig 6-7 évvel némelly lakosok kincset gondolván ott rejteni, sok ideig nagy munkával ásták, de minden eredmény és siker nélkül.”

Az alföldön számtalan halom található. Egy részük természetes képződmény, általában a víz hozta létre a folyók kanyarulatában, ezeket nevezzük „laponyagnak”. Más részük mesterséges építmény, úgynevezett „kurgán” (tévesen: kunhalom), amelyet temetkezésre használtak. Az impozáns méretű halmok, melyek nagy átmérővel rendelkeznek, és viszonylag magasak, általában kurgánok.

A Kincses Domb is egy kurgán volt. Kr.e 2000. körül, a rézkorszak végén, a keleti sztyeppékről, egy idegen állattartó népesség özönlött be a Kárpát-medencébe, és körülbelül a Tisza és az Al-Duna vonaláig terjeszkedtek. Ezt a népet nevezték Jamnaja kultúrának vagy „gödörsíros kurgánok népének”. Meghódították az itt talált, úgynevezett „bodrogkeresztúri kultúra” állattartó népét. Ez az új állattartó, pásztor népesség már halmokba temetkezett.

1969. május 5-én Rettegi Istvánné, a Karacs Ferenc Iskolamúzeum vezetője „leletbejelentést” tett a Déri Múzeumnak, hogy a püspökladányi Kincses Dombban alagútra bukkantak. A 4-es számú főút korszerűsítését végezték, a vasúti felüljáró építéséhez a földet a halomból termelték ki, ekkor szakadt be a munkagép a halomban található alagútba. A debreceni Déri Múzeum régésze, Módyné Nepper Ibolya kiszállt a halomhoz, és megkezdődött a leletmentő ásatás.

A halomban összesen három járatrendszert találtak, ebből kettő egykorú, a harmadik pedig egy másik korból származik. Összesen három sírt találtak a halomban, kettő sír tartalmazott csontokat, a harmadik nem. Az egyik sírban felhúzott lábbal helyezték el a halottat, mellékletként okker-darabok találtak a sírban. A másik sír tölgyfa deszkával volt kibélelve, a fa korhadt maradványait megtalálták. A sírban kevés csont volt, valószínűleg kifosztották.
A halom elhordása után lehetőség nyílt a temetkezés központi sírjának megfigyelésére. A régészek megtalálták az „alapsírt”, amelyre a halom épült. Az elhunytat kecskebőrbe csavarták, mellékletként okker-darabok voltak mellette. A sírtól ÉNy-ra egy negyed köríves árkot találtak, benne állatcsontokkal és okker-darabokkal. A köríves ároknak a temetési szertartáshoz lehetett köze.

A halomban feltárt járatok nem egyidősek a temetkezésekkel, és nem a sírok elhelyezésére szolgáltak. Valószínűleg a 18.-19. században vájták a halomba, feltehetőleg a néphagyomány által emlegetett kincskeresők vagy esetleg betyárok készítették búvóhelyül.

 

---

 

 M. Nepper Ibolya

 

Okkersíros temetkezés Püspökladány - Kincsesdombon

 

Az okkersíros temetkezések és a hozzájuk tartozó műveltségi kör problémái Kelet-Európa őskorkutatásának egyik fontos területét képezik. A Tiszántúl egészére is kiterjedő kultúra pontos időrendi helyzete hazai stratigráfia hiányában máig megoldatlan. Az okkersíros műveltséghez tartozó Tiszántúlon feltárt halmok száma — a publikálatlanokkal együtt — alig éri el a huszonötöt. Ezekből tizennégy a mai Hajdú-Bihar megye területére esik. Közülük tizenegyet még 1905 és 1927 között Zoltai Lajos tárt fel. Három halom ásatását pedig 1953 és 1970 között végezték el.

Több éven át tartó terepbejárásaim megfigyelései alapján nyugodtan állíthatom, hogy Hajdú-Bihar megye területén csaknem száz olyan halom van, melyeket az okkersíros műveltségi kör népességéhez köthetünk. Ha ezt a becsült mennyiséget a már eddig feltárt halmok számával összevetjük, akkor kiviláglik, hogy az érdemben értékelhető anyag még elenyészően kevés. Ugyanakkor figyelembe kell vennünk azt is, hogy Zoltai kutatási módszere azt sem zárja ki, hogy feltáratlanul hagyott sírt, valamint azt, hogy sok esetben a sír távolabbi környékének megfigyelése el is maradt.

A főjárat kezdeti, bejárható szakasza

 

1969. május 7-én a püspökladányi Karács Ferenc Iskolamúzeum vezetőjétől érkezett a bejelentés a debreceni Déri Múzeumba, hogy a Budapest— Záhony vasútvonal püspökladányi szakasza mellett emelkedő Kincsesdombban „alagútra" bukkantak. A helyszínre érkezés után nyomban megállapíthattuk, hogy a halom északnyugati oldalában valóban egy 120—140 cm átmérőjű boltíves mesterséges üreg tátongott. Ez az üreg egy alagútszerű földalatti járatba nyitott utat.

A Kincsesdombot az útépítő vállalat földnyerő helynek használta a 4-es műút új, Püspökladányt kikerülő szakaszának építéséhez. A földkitermelésnél dolgozó munkások elbeszélése szerint a földgép a halomból kb. 3,5—4 méter vastagságú réteget gyalult már le, amikor beszakadt az üreg. Miután a gép utat nyitott egy földalatti járatba, az ott dolgozók közül többen be is mentek abba, még a helyszínre érkezésünk előtt.

Ezt a járatot a kincsesdombi leletmentő ásatás megkezdése előtt magam is bejártam és felmértem. A későbbiekben feltárt járható alagútrészek közül ez a főjárat nevet kapta. Részben azért, mert a legszélesebbnek és legmagasabbnakbizonyult, részben pedig mert 11 méter hosszúságban valóban járható volt. A járatok rendszerezése során az „A" jelzést nyerte. Az „A" vagy főjáratból balra ágazott el egy vakjárat s ennek a jobboldali falából nyílott egy kisebb és keskenyebb újabb járat, mely a halom közepe felé tartott. Ezek a „B", illetve „C" jelzéseket kapták.

A főjárat egy részlete

 

A halom járatrendszerének feltárását az útépítő vállalat gépi földkitermelésével párhuzamosan azonnal elkezdtem. Először délkelet 5' irányban tűztem ki egy 20 x 7 méteres szelvényt. A kitűzés helyét az határozta meg, hogy a már ismert és felmért főjárat, valamint a két keskenyebb oldaljárat bele essék a munkába vett felületbe. (А, В és С járatok.) A kitűzött szelvény teljes kiterjedésében ásónyomonként haladtunk lefelé a járatok gerince irányában. A harmadik ásónyomnál beomlott a föld. Láthatóvá vált egy 1 méter átmérőjű üreg. A beomlott föld kitermelése után bizonyosodott be, hogy ebből három irányban is tovább lehetett haladni. Két irányban a már ismert főjáratból balra vezető elágazásokhoz (B és a vakjárat) csatlakozott. Ez a földomlás melletti járat kapta a „C" jelzést. A járat falában, ahol elválóan omlott meg a föld, egy koponya körvonala vált láthatóvá. A járat felől a sírhoz vezető eredeti beásást a leomlott földtömeg miatt nem tudtam lefényképezni.

Ugyanakkor nyilvánvaló volt, hogy az, az általam 1. számúnak jelölt sírhoz tartozott. A beásás előtt а С járat összeszűkült. Ez arról tanúskodik, hogy a járat végét tudatosan el akarták választani annak előző szakaszától. Erre törekedtek azzal is, hogy a járat iránya is megtört. A beszűkülés után a járat baloldali falába vájták a sírnak szánt üreget és ebbe lábbal csúsztatták be a tetemet. A 160 cm hosszú, hanyatt fekvő vázat kőkemény, szikes talajból bontottuk ki. Irányítása Ny—K. Minden valószínűség szerint eredetileg felhúzott lábai békaterpeszben voltak. A koponya a mellkasra csúszott, a gerinc meggörbült, a karok nyújtva voltak a váz mellett. A csontváz helyzetéből következtethettem arra, hogy a vállak és a fej valamilyen szerves anyaggal alá voltak támasztva. Ennek maradványait azonban nem leltük meg. Megtaláltuk viszont a medencecsontoktól kezdődően a lábszárcsontokig két összefüggő foltban az egész tetem beburkolására szolgáló gyékény maradványait.

A főjárat omladékos részlete

 

A sír bontása közben a csontváz fölötti rétegben ugyanilyen gyékénymaradványokat figyeltem meg. A megfigyelésekből következtethetően az egész tetemet burkoló gyékény vastag és durva fonású volt. A mai házi gyékényhez hasonló. Színe sárgás és 4 cm széles fekete csíkozással volt díszítve. A sír földjében néhány okkerrögöcskét találtam. A koponya igen rossz megtartású, vékonyfalú, viszonylag kicsi és feltűnően hosszúkásnak tűnt. A vázcsont maradványok is igen rossz megtartásúak voltak. A sírban melléklet nem volt.

Az 1. számú sír feltárásával egy időben elvégeztük a főjárat (A járat) kutatását is. A járat északnyugati szakaszán, ott ahol a földgép beszakadt, az egykori járószinten hamus tűzhely-folt mutatkozott. Mellőle kagylótöredékek és két égetetlen „agyagtégla" került elő. Az A járat töltelékföldjében egy neolitikus kőbaltát leltünk. Itt jegyezzük meg, hogy az A és В járatok töltelékföldjéből — de a halom gépi kitermelésével megbontott földből is — állatcsontok és igen kisszámú jellegtelen neolitikus kerámiatöredék jött napvilágra. A fent említett hamus tűzhely folt környékén, az A járatban 5 méter távolságra befelé haladva találtam néhány XVIII. századi (esetleg korábbi) cseréptöredéket és bőrmaradványokat. Mint bevezetőül említettük a földgép is itt szakadt be. így nyilvánvaló, hogy itt volt a legmagasabban a halom eredeti, feltehetően aknás bejárata. Ezt a bejáratot a XVIII. században meglelték, így kerültek be az A járatba a cserép- és bőrdarabok. Itt kell azonban hangsúlyoznom, hogy sem az A járat további részeiben, sem az alábbiakban majd részletesen leírt különböző járatokban nem találtam semmilyen közép- vagy újkori leletanyagot. A recens népi hagyomány azonban megőrizte annak emlékét, hogy a halomban jártak emberek. A Kincsesdomb elnevezés is azt mutatja, hogy kincskeresők vallatták a halmot. Ugyancsak szól arról is a hagyomány, hogy a Nyakvágószékhalom (a Kincsesdomb korábbi neve) a múlt században a betyárok búvóhelye volt.

Az A, B és C járatok feltárása

 

Amikor az А, В és С járatok fölötti szelvény mélyítése meghaladta az 1 métert, szépen kirajzolódott a Kincsesdomb elsődleges szintvonala és a később ráhordott magasítás. Ennek a magasításnak az általam rögzíthető vastagsága 20—100 cm között volt mérhető. Ha számításba vesszük, hogy a leletmentő ásatást megelőzően már igen nagy mennyiségű földet szállítottak el, a magasítás 1969-ben mérhető vastagsága 3,5—3,8 méter lehetett. Ez azonban még mindig nem adja meg a halom eredeti magasságát — és így a magasítás mérvét sem — hiszen a Kincsesdombról hordták a földet a jelenlegi vasúti töltés emelésekor is. Mindenesetre a metszetből egyértelműen bizonyossá vált, hogy a halom felső része egy jelentős magasítás, mely véleményem szerint minden kétséget kizáróan az 1. számú sír betelepítésével kapcsolatos. A halom magasításának keresztmetszetét az A járat 15. méterénél felvett metszetrajz meggyőzően mutatja.

Amikor az 1. számú sír feltárásával, valamint az А, В és С járatok felkutatásával kapcsolatos munka bizonyította, hogy a halom magasított, május 15-től kezdődő munkafázisban a szelvényeket, a feltárt járatokat méretarányosan felhordtam a Kincsesdomb h rétegvonalas térképére, melyet az útépítő vállalat vett fel még a halom bolygatása előtt. A rétegvonalas helyszínrajzkiindulási pontja a 4-es számú főközlekedési út 179 + 830 km-nél levő vasbeton híd délkeleti sarkán elhelyezett vasgomb volt, melynek magassága 87,655 m Bf. A helyszínrajz a halom rétegvonalait 86—93 m Bf. között tünteti fel 0,5 méterenként. A leletmentő ásatás összesített térképe a feltárt objektumok elhelyezkedése szempontjából fontos 89 m-es rétegvonalnál kezdődik. А С járatban a fent említett üreg eredeti falának kutatása során egy 2,5 m hosszú és 0,9 m széles kamara nyomára bukkantunk. A földbe vágott kamara alját és oldalát fával bélelték.

Az 1. számú sír

 

A mennyezet esetleges valamikori faburkolását az omlás miatt nem sikerült tisztázni. Sikerült viszont megfigyelni, hogy — a későbbi vizsgálat szerint tölgyfából készült — a vékony pallókat a nyers földbe szinte belenyomták. Az elkorhadt faburkolaton sárgásbarna elszíneződés mutatkozott, rajta hosszanti feketés csíkokkal. Az elkorhadt fapadlón szanaszét embercsont töredékek voltak. Tehát a faburkolásos kamara sír befogadására készült. Ezt később kirabolták és teljesen feldúlták. Az objektum a 2. számú sír jelölést kapta. Tájolásáról megállapítható volt, hogy pontosan kelet—nyugati tengelyben feküdt. Semmilyen mellékletet nem leltünk, hasonlóan az 1. számú sírhoz. Későbbi következtetéseim szempontjából már most hangsúlyozom azt, hogy az 1. és 2. számú sírok a főjáratnak {A járat) egyazon oldal járatában helyezkedtek el.

Az A járattól északkeletre, az elsőnek húzott 20x7 méteres szelvényünkön kívül, leletmentésünk idején a földgép, mely a kitermelést az általam kijelölt helyeken folytatta, újból beszakadt. Így vált feltárhatóvá egy újabb, az A—В—С járatokkal azonos mélységben elhelyezkedő, de attól független járatrendszer. Ennek a részei a D, E, F és G jelöléseket kapták. Azt a második járatrendszert is teljesen feltártuk, de a nagyjából a fő égtájaknak irányított folyosó-rendszerben sem sír, sem állatcsontok, sem más lelet nem került elő, mely bármelyik korban ennek az objektumnak a használatát bizonyítaná.

Hogy ez a második „alagút-rendszer" az A—В—С járatokkal egyidőben készült, azt két tényre alapíthatom. Egyrészt a két járatrendszer azonos mélységben helyezkedik el, másrészt a folyosók kiképzéséhez ugyanazt a földkitermelési technikát használták. A feltárt hat járat oldalfalait és mennyezetét — ahol megvolt épségben — mindenütt gondosan megvizsgáltam szinte méterről méterre. Megállapítható volt, hogy a folyosókat nem ásóval, hanem egy viszonylag keskeny vágófelületű kapa-szerű eszközzel készítették, melynek a földben maradt „lenyomatok" alapján hasonlónak kellett lenni az erdei munkások gyökérvágó kapájához.

Az E járat - a végén feltehetően aknás bejárattal

 

Leletmentő ásatásunk 1969. évi első szakaszának utolsó fázisában a Kincsesdomb északkeleti felén folytattuk a módszeres halom kutatást nagy felületen. Itt egy újabb — az előző kettőnél jóval kisebb, amazokkal össze nem függő — járatra bukkantunk. Ennek az elhelyezkedése viszont azonos mélységben volt mérhető az A—В—С, illetve a D—E—F—G járatrendszerrel. Ezt a harmadik „alagutat" Я-val jelöltük. Ennek a járatnak az aljában feltártunk egy 170x80—100 cm-es szabálytalan téglalap alakú gödröt. Ez pontosan megfelel egy nyújtott helyzetű csontvázas sír nagyságának. A vázat vagy csonttöredékeket nem leltünk. Véleményem szerint azonban a H járatnak ez a szabályos gödre sírhely volt. Olyan síré, melyet már a temetés után nem sokkal kiraboltak. A tetemet az aknás bejáraton keresztül eredeti helyéről kihúzhatták. Ezt a véleményemet támasztja alá az, hogy az első járat (A) felfedezése és a leletbejelentés előtt jóval a halomnak erről a részéről a földgyalu egy koponyát és néhány hosszú csontot nyesett ki. Ezeket mivel bele kerültek az elszállított földbe, már a feltöltés helyén sem sikerült megtalálnunk, de a helyszínen dolgozók határozottan emlékeztek a csontmaradványokra. Azt feltételezem, hogy ezek a H járat „szabályos gödrében" elhelyezett sír vázának a temetés után nem sokkal történt kirablás során másodlagos helyzetbe került maradványai voltak. Így a Kincsesdomb földbe vágott járataiban tulajdonképpen három temetkezés volt: az 1. és 2. számú sírok és а Я járatban elhelyezett sír.

A Kincsesdomb fent leírt járatrendszereinek módszeres feltárása, a sírok környékének alapos vizsgálata és a feltárt rész bemérése után megindult a halom földjének elhordása. Ezt a munkát állandóan a helyszínen tartózkodva kísértem figyelemmel. A már kitermelt föld elszállítása során nem kerültek elő sem embercsont-maradványok, sem állatcsontok, sem régészetileg értékelhető leletek. A földgyalu a halom általunk nem kutatott oldalain dolgozott tovább, itt sem bejárati „üregek", sem újabb járatok már nem kerültek elő. így teljesen megnyugtató módon lehetett összegezni az 1969. évi munka eredményeként: a Kincsesdombon három azonos mélységben elhelyezkedő, de egymással össze nem függő járatrendszer volt, mindegyik egy vagy két jól járható főággal és néhány kisebb, több esetben vakjáratnak bizonyult, oldaljárattal.

A földalatti járatrendszer feltehetően három sírt foglalt magába, de ezek közül a harmadiknak (a H járat gödrében) a létét csak következtetni lehet.

 

***

 

Az útépítő vállalat 1970 áprilisára elhordatta az egész halmot az általuk gépileg letermelt szint mélységéig. A Püspökladány—Kincsesdombi leletmentő ásatás második szakasza ezután kezdődhetett el. Ekkor kerülhetett sor annak tisztázására, hogy volt-e a halom alatt centrális elhelyezkedésű sír, melynek létezésében az analógiák alapján kezdettől biztos voltam. Még az ásatás első szakaszában felállított fix pontunkról mértük vissza a halom térképeken rögzített középpontját. A kutatást egy kelet-nyugati irányú 10x5 méteres szelvénnyel indítottuk el. Ennek a szelvénynek az északnyugati sarka egybe esett a halom, mérésekből kikövetkeztethető középpontjával.

Számításunkban nem is csalatkoztunk, mert a halom bázisának szintjéről csak két ásónyomot kellett haladni s ebben a mélységben megtaláltuk az igen rossz megtartású csaknem szétporlott, északkelet—délnyugati tájolású, bal oldalán fektetett, zsugorított vázat. A csontváz a fölből a rossz megtartás ellenére is foltszerűen vált ki, így mérhető volt — hossza: 130 cm. Melléklete hat rizsszem nagyságú, okkerrögöcske volt. A koponya és a vállcsontok maradványai alatt vékony, selymes tapintású bőrdarabkákat találtam. Ez a halom alatti temetkezés — az alaptemetkezés — kapta a 3. számú sír jelölést.
A 3. számú sír környékének pontosabb megfigyelése végett egy újabb 10x5 méteres szelvényt csatlakoztattam az előzőhöz. Ennek a második szelvénynek az északnyugati sarkában mutatkozott egy ívelt árok nyoma két ásónyomnyi mélységben. Az árok 70 cm széles volt és a szelvény nyugati falán is túl futott. így ebben az irányban egy harmadik 10x5 méteres szelvényt is felfogtunk. Ebben a szelvényben sikerült is a kissé lapított negyed körív alakú árkot teljesen feltárni. Az árok elhelyezkedése olyan, mintha a halom középpontjából húzott kör egy szakasza lenne.

Az árokból néhány borsószem nagyságú okkerrögön kívül más nem került elő. Ez az árok nyilvánvalóan a 3. számú, tehát a halom alaptemetkezésének felismert sírhoz tartozik, hiszen azt egy oldalról szinte keretezi. Véleményem szerint az ároknak a temetési szertartásnál lehetett szerepe.
A halom alatti centrikus temetkezés feltárásával befejeződött a Püspökladány - kincsesdombi ásatás, melynek során, Magyarországon első esetben nyílt lehetőség arra, hogy egy módszeres és teljes feltárásával három különböző rítusú sírt hozzunk napvilágra. Ugyancsak első ízben történt meg, hogy ezeknek a síroknak a teljes környezetét is sikerült vizsgálat alá vetni.

 

 ***

 

- Kőszegi Frigyes: Adatok a magyaroroszági okkersírok eredetének kérdéséhez Arch. Ért. LXXXIX. évf. (1962) 15—22. —• Gimbutas, M.: Bronze Age Cultures in Central and Eastern Europe (Paris—London, 1965) — Gazdapusztai Gyula: Zur Frage der Verbreitung der sogenannten „Ockergräberkultur" in Ungarn. MFMÉ 1964—65 (Szeged, 1966) II. 31—37. — Merpert, N. J.: Szrubnaja kultúra juzsnoj Csuvasi MIA № 111. (Moszkva, 1966) — Gazdapusztai Gyula: Chronologische Fragen in der Alfolder Gruppe der Kurgan-Kultur MFMÉ 1966—67 (Szeged, 1968) 91—100— Kalicz Nándor: Die Frühbronzezeit in Nordostungarn ArchHung 45. (Budapest, 1968) 16—17. — Smirnova, G. L: Raskopki kurganov u sei Kruglik i Dolinjani na Bukovine Arch. Sbornik 10. (Leningrád, 1968)— Ecsedy István: Eine neue Hügelbestattung der „Grubengrab"-Kultur (Kupferzeit — Frühbronzeit) in Dévaványa. Mitt. Archlnst 2 (1971) Budapest, 45 sköv. — Kovalova, I. F.—Volkoboj, Sz. Sz.: Majevszkij lokalnij variant szrubnoj kulturi. Arheologija 20. (Kiev, 1967) 3—22.

- Zoltai Lajos kéziratos naplói Déri Múzeum Adattára Régészeti Gyűjtemény — Debrecen sz. kir. városa Múzeumának Jelentései az 1909, 1910, 1916, 1923, 1924, 1925 és 1927. évről. — Zoltai Lajos: Debreceni halmok, hegyek... (Debrecen, 1938)

- Csalog József: A balmazújvárosi Kárhozott-halom feltárása FA VI. (1954) 37—44. — Gazdapusztai Gyula jelentése a Hortobágy—Árkus Kettőshalom feltárásáról Rég. Füz. Ser. I. № 18. (Budapest, 1965) 5—6. — M. Nepper Ibolya jelentései a Püspökladány—Kincsesdombi leletmentő ásatásról Rég. Füz. Ser. I. № 23 (Budapest, 1970) 14. és № 25 (Budapest, 1972) 18.

- A leletmentő ásatás teljes szövegű jelentése és a dokumentáció a MNM Adattárában, illetve a Déri Múzeum Adattára Régészeti Gyűjteményében

- Kincskereső „kutatások"-ra a Hortobágyon lásd Ecsedi István: Poros országutakon (Debrecen, 1925) 94—103. — Bihar megyében lásd Módy György: Néphagyomány és helytörténet. Bihari Dolgozatok 2. (Berettyóújfalu, 1975) és az ott sorolt irodalom.

 

 

  ***

 

 Fórián Péter - Sárréti Krónika

 

Forrás:

Kecskés Gyula - Püspökladány Újkori Története Helyneveiben (Püspökladány, 1974)

Török - Magyarkori emlékek (1870) V, CCLIII. sz. okl. 464

Hajdú-Bihari Napló (1969. évi június. 23)

Rettegi Istvánné levele a Déri Múzeumnak - Leletbejelentés (a Kincses Domb munkálatainál)

M. Nepper Ibolya - Okkersíros temetkezés Püspökladány-Kincsesdombon (Debrecen, 1977) - /Különlenyomat a Debreceni Déri Múzeum 1976 évi évkönyvéből/

 

Képek:

Nyakvágó Halom (rajz) - Fórián Péter

A halom feltárásakor készített fotók - A Karacs Ferenc Múzeum fotótárából

Helyszínrajzok - Mellékletek a Debreceni Déri Múzeum 1976. évi évkönyvéből