Német páncélos egységek valahol a Sárréten

 

A II. világháború második legnagyobb páncéloscsatája, a Magyar-Alföldön, pontosabban a Tiszántúlon zajlott le, 1944 októberében. A csaták nem kímélték a sárréti térséget sem. A szovjet hadvezetés megindította a rohamot Magyarország és Románia felé, ahol a magyar hadosztályokkal kiegészült német csapatok a szovjetek megállítására készültek. Románia elárulta korábbi szövetségesét és augusztusban átállt a szovjet mellé, így a Vörös Hadsereg kiegészülve a román hadsereggel megindult Erdélyen át az alföld felé, ahol a német – magyar Dél Hadseregcsoport tartózkodott.

A szovjetek a 2. Ukrán Fronttal, élén Malinovszkij marsallal, valamint a Keleti-Kárpátokban nagyon lassan előrenyomuló 4. Ukrán Front egységeivel szerették volna elérni, hogy az alföldi terep adottságait kihasználva, Debrecen, Szolnok és Nyíregyháza érintésével minél előbb elérjék a tiszai átkelőhelyeket, elvágva ezzel az Észak-Erdélyben harcoló német és magyar csapatok visszavonulási útját. Ezzel egy időben a németek is támadni akartak a térségben, így 1944 szeptemberétől kezdve páncélos és páncélgránátos hadosztályokat kezdtek átcsoportosítani az Alföldre.

A Dél Hadseregcsoport, Johannes Friessner vezérezredes parancsnoksága alatt azt tervezte, hogy a sík terep előnyeit kihasználva október 12-én 5 páncélos-, illetve páncélgránátos-hadosztályt Debrecen-Nagyvárad és Nagyszalonta körzetében összevon, utána a szovjet-román csapatokat visszaszorítja Erdélybe és a hegyekben téli védőállásokat rendez be. Ez lett volna a Cigánybáró hadművelet.

Ezt a tervet azonban a szovjetek keresztülhúzták, mivel hamarabb indították a támadást, ezért a német-magyar csapatoknak védekezésre kellett berendezkedniük. A Vörös Hadsereg három csapásirányból támadta az Alföldet. Legfontosabb irányuk a Nagyvárad-Nagyszalontai térség volt. A sárréti térség is ebbe a front zónába esett. Második csapás irányuk Szolnok és térsége, a harmadik pedig Nyíregyháza és környéke volt. A szovjet hadvezetés célja az volt, hogy a Dél Hadseregcsoportot szétzúzva, elfoglalja a tiszai hídfőket, majd a Tiszán átkelve menetből beveszi Budapestet.

Az események október 6-án Nagyvárad térségében kezdődtek. A Malinovszkij parancsnoksága alatt álló 2. Ukrán Front, hajnali 4 óra 30 perckor csaknem 800 km-es arcvonalon támadásba lendült. Mivel a szovjetek hamarabb indították el a támadást, mint a német-magyar alakulatok, az újonnan beérkező német csapatokat a támadás feltartóztatására vetették be.

A front balszárnyát a szovjet 46. hadsereg és a frontnak alárendelt román 1. hadsereg fedezte. A jobbszárnyon a szovjet 40. és 7. gárda-hadsereg támadt. A szovjet 27. hadsereg és a román 4. hadsereg pedig Kolozsvár elfoglalását kapta feladatul. A front főerői Arad északnyugati körzetéből indították meg Debrecen-Nyíregyháza-Csap irányú támadásukat. A főcsapást mérő csoportosítást a Plijev lovas-gépesített csoport a 6. gárda-harckocsihadsereg, valamint az 53. hadsereg alkotta.

A 2. Ukrán Front 698 ezer szovjet és 153 ezer román katonából állt. Páncélosainak száma 789 darab, aknavetőik és lövegeik száma pedig 10 ezer darab körüli volt. A csapatokat a szovjet 5. légi hadsereg 1215 repülőgépe támogatta.

A Dél Hadseregcsoport körülbelül 260 ezer német és 170 ezer magyar katonából tevődött össze. A németek 450 darab páncélosa mellett 120 darab magyar páncélos állt, összesen 570 darab, és körülbelül 3500 darab löveg és aknavető állt rendelkezésükre. A német-magyar csapatokat összesen 740 db repülőgép támogatta.

A Plijev csoport és az 53. hadsereg a Nagyszalonta-Szeged arcvonalon 100 km-es szélességben és 40 km mélységben áttörték a magyar 3. hadsereg védelmét, amelyet a parancsnok, Heszlényi József altábornagy kénytelen volt a Tisza mögé visszavonni.

Október 7-ére a szovjetek elérték a Nagy-sárréti részeket, majd elfoglalták Szeghalmot és Füzesgyarmatot, délutánra már Biharnagybajom község is a kezükön volt. Karcag, Püspökladány, Földes és Berettyóújfalu körzetében a németeknek nem voltak összefüggő ellenállási vonalai, csak kisebb légvédelmi lövegekből és gépágyúkból álló harccsoportjai.

 

Október 8-án a szovjetek folytatták a gyors előrenyomulást, hajnalban már Biharnagybajom és Sárrétudvari körzetében harcoltak. A nem teljes harcértékű német páncéloshadosztályok mozgékony csoportjai gyors manőverekkel próbálták elhárítani a szovjetek többszörös mennyiségi fölényét. Október 8-án Malinovszkijnak, moszkvai utasításra - le kellett mondania Debrecen október 9-i elfoglalásáról, mert Nagyvárad körzetében a szovjet egységek nem boldogultak, így a Plijev csoport zöme megindult Nagyvárad felé, bekerítéssel fenyegetve a térségben harcoló német és magyar erőket. A magyar 2. és a német 8. hadsereg október 8-án megkezdte a visszavonulást Észak-Erdélyből, a szovjet egységek eközben elérték Püspökladányt, ahová betörtek és utcai harcokban kiszorították a védőket a településről. Az esti órákra a szovjetek elérték Nádudvart is.

Október 9-én a német 13. páncéloshadosztály harccsoportjai Kunmadaras körzetében gyülekeztek. Feladatuk az volt, hogy Karcag felől Püspökladány irányába törjenek előre, foglalják el, és készüljenek fel a közeledő 1. páncéloshadosztállyal való egyesülésre. Két órán belül elérték Karcagot és kiszorították a szovjet alakulatokat, majd az esti órákra elfoglalták Püspökladányt. A helyi lakosok beszámolója szerint a szovjetek rövid ottlétük alatt fosztogattak és több alkalommal nemi erőszakot követtek el a civil lakosság ellen. Nádudvaron 19 magyar leventét lőttek agyon. A német 1. páncéloshadosztály október 9-én hajnalban Biharnagybajom ellen indított támadást. A környék napraforgótábláiban heves harcok dúltak a német páncélosok és a szovjet páncélvadász gyalogság között. A német egységek reggel 8 órakor rohamra indultak a településen tartózkodó szovjetek ellen. A német Panther típusú harckocsik aznap kilenc szovjet T-34-es páncélost lőttek ki. Négy órás küzdelem után sikerült nekik a települést elfoglalni. A német katonák 13 légvédelmi tüzér bajtársuk ásóval agyonvert tetemét találták meg a falu egyik utcájában. Biharnagybajom elfoglalásával a „Breith” páncéloscsoport átvágta a „Plijev” lovas-gépesített csoport Szeghalom felé vezető egyetlen utánpótlási útvonalát.

Német egység a kukoricaföldön

 

Október 10-én hajnalban a német csoportok újabb támadást indítottak északnyugati irányban Sárrétudvari felé, hogy lezárják a nyugat felől támadó páncéloshadosztályok között még meglévő rést. A német harckocsik az előrenyomulás után kilőttek egy T-34-et, és hamarosan elérték Sárrétudvari délkeleti részét.  A páncélgránátos századok benyomultak a településre, ahol a szovjetek egy részét még álmukban lepték meg. A Pantherek további hat T-34-et lőttek ki. A német csapatok viszonylag kis veszteséggel vették birtokba Sárrétudvarit. A német egységek egy része tovább nyomult Püspökladány irányába, ahol a település délkeleti kijáratánál felvette a kapcsolatot a 13. páncéloshadosztály harccsoportjával. Ezzel a német csapatok a szovjet 6. gárda-lovashadtest utánpótlási vonalait elvágták és a nap folyamán erőit bekerítették. A szovjet csapatok heves támadásokat indítottak Nagyrábé és Biharnagybajom ellen, hogy áttörjék az újra összezáródott német vonalakat. Eközben a német hadosztály-parancsnokság parancsára a páncélosok zömét visszavonták a Nagyivánon létesített harcálláspontra, így Püspökladánynál biztosító páncélozott harccsoporttal csak egy gyenge páncélosszázad maradt. A hadosztály parancsnokság felé haladó német páncélosok Karcagtól keletre szovjet csapatokba ütköztek ezért kerülniük kellett és csak nagy nehézségek árán érték el a céljukat.

Október 11-én a szovjetek Sárrétudvari- Biharnagybajom körzetében támadást indítottak, és Püspökladánytól nyugatra is erős szovjet páncélos kötelékek tevékenykedtek, amelyek a Hortobágy-Berettyó főcsatornán átívelő híd német védelmét szorongatták. A hidat a szovjetek délutánra elfoglalták. Így a szovjetek támadása már közvetlenül a település nyugati széle ellen irányult. A kedvezőtlen utcaszerkezettel rendelkező Püspökladány védelmére a németeknek két gyenge lövészpáncélosokkal felszerelt páncélgránátos százada, három bevethető Panther harckocsija, egy szakasz lövészpáncélosa és kettő önjáró légvédelmi gépágyúja volt. Ez a kis létszámú, de viszonylag nagy tűzerőt felvonultató kötelék átmenetileg megakadályozhatta volna Püspökladány újabb szovjet elfoglalását. Azonban parancsot kaptak, hogy ki kell üríteni a települést és Nádudvar mellé kell vonulni.

Harcképtelen szovjet páncélos Nagyrábén

 

Október 12-én a németek Püspökladány közvetlen környezetét támadták, de a szovjetek harckocsi és páncéltörő egységeivel nem bírtak. A kukoricaföldeken hosszú és kemény küzdelem kezdődött, amely mindkét fél számára jelentős veszteségekkel járt. Az 1. páncéloshadosztály arcvonalán Biharnagybajomot reggel román támadás érte, amit a németek visszavertek. A beavatkozó szovjetek nyolc páncélost vesztettek. Délutánra már közelharc alakult ki a település harcálláspontján. A németek aznap Püspökladány és Biharnagybajom környékén 44 szovjet páncélost lőttek ki. Az 1. páncéloshadosztály arcvonalán Bihartordától délkeletre és Nagyrábénál a németek továbbra is tartották állásaikat. A szovjet-román hadosztályok Biharnagybajom és Nagyrábé között széles arcvonalon jelentős páncélos támogatással újabb támadást indítottak. A településektől nyugatra újabb szovjet erők gyülekeztek, ezért a németek kiürítették Biharnagybajomot és Bihardancsháza nyugati felén foglaltak maguknak állásokat.

A nagyrábéi templom a front elvonulása után

Október 13-án a püspökladányi pályaudvarnál heves harcok dúltak, ahol a szovjetek jelentős élőerő veszteség mellett, 17 páncélosukat veszítették el. A szovjetek összpontosított támadást indítottak és elkeseredett küzdelmek során kiszorították a németeket a településről. Ezzel Püspökladány is szovjet kézre került.

Október 14-én a németek visszaverték a Nádudvar ellen indított szovjet támadásokat. A „Feldhernhalle” páncélgránátos-hadosztály harccsoportja aznap Báránd, Tetétlen és Kaba körzetében igen elkeseredett harcokat vívott. Az esti órákra Báránd is szovjet kézre került. Kabán a szovjetek délután egészen a település templomában berendezett hadosztály-harcálláspontig törtek előre, de a német csapatok a páncélosokat visszavetették és nyolcat kilőttek közülük.

Október 17-ére a „Feldherrnhalle” páncélgránátos-hadosztály harccsoportját Kaba körül bekerítették a szovjet csapatok. Az egész nap tartó szakadatlan küzdelemben sikerült visszaverni a szovjetek összpontosított, harckocsikkal támogatott rohamait, de a németek is érzékeny veszteségeket szenvedtek. A német harccsoport parancsot kapott, hogy hajnal előtt adja fel Kabát, és Nádudvaron keresztül vonuljon Balmazújváros körzetébe. Ott a csapatok vételezzenek ellátmányt, és várják a III. páncéloshadtest utasításait.

A front tovább vonult északkeleti irányba, így a sárréti térségben lecsendesedtek a harcok. Majdnem minden település szovjet kézen volt. Október 20-án reggelre az összpontosított szovjet támadás már elfoglalta Debrecent is. Másnap a „Plijev” csoport elfoglalta Nyíregyházát és elérték Tokaj és Csap körzetét. Úgy tűnt, a szovjet hadvezetés elérte célját: birtokba veszi a tiszai átkelőket, és ezzel elvágja a Dél Hadseregcsoport zömének visszavonulási útvonalát. Azonban a németek október 22-én Újfehértó felől támadva elfoglalták Nagykállót.  Október 24-én a szovjet csoportosítást bekerítették a németek, amit a szovjet csapatok többször is megpróbáltak áttörni, de az 1. páncéloshadosztállyal szemben ez nem sikerült. Malinovszkij arra utasította Plijev tábornokot, hogy Nyíregyházán hagyjon némi erőt körvédelemben, a többséggel pedig október 26-án törjön ki Nagykálló felé. A szovjetek nagyon súlyos veszteségek árán, felszerelésük nagy részét hátra hagyva tudtak kijutni a bekerítésből.

Nyíregyházát október 26-án éjjel ismét elfoglalták a németek, így a német-magyar csapatok átkelhettek a Tiszán és új védelmi vonalat építhettek ki a folyó mögött.

Az alföldi páncéloscsata október 31-én a polgári és a tiszalöki német hídfők feladásával ért véget.

A páncéloscsata végére a németek körülbelül 15 ezer katonát és 250 db páncélost, még a szovjet csapatok 84 ezer főt és hozzávetőleg 520 darab páncélos járművet vesztettek.

A szovjetek a Dél Hadseregcsoport teljes megsemmisítését akarták, végeredményben ez nem sikerült, ezért hadműveleti szempontból egyfajta elhárító német sikert könyvelhetünk el, még szovjet részről egy „vereséggel felérő” győzelmet.

 

Fórián Péter - Sárréti Krónika

 

Forrás: Számvéber Norbert - Páncélosok a Tiszántúlon

Képek: Bundeswehr archívum - Alföldi páncéloscsaták