A Berettyó folyó forrása

A Nagy-Sárrét legendás vízi világát évszázadokig, a kanyargós, lassú folyású Berettyó folyó éltette és tartotta fent. A Berettyó folyó az Erdélyi-szigethegységben, azon belül a Réz-hegység délkeleti részén a Ponor (779 m) hegy mészplatója alatt, több apró patak egyesüléséből ered.

Ezek a patakok a Dobrej hegyet közrefogva annak északi lejtőjén egyesülnek. Ekkor a már Berettyó nevezetű patak felveszi a Toplic és a Jázi nevű ereket, valamint a Réz hegység északi lejtőjéről lefolyó valamennyi vizet. A Berettyó forrása alig néhány kilométerre van a Királyhágón áttörő, akkor már folyóvá duzzadt Sebes-Köröstől, melyet a Réz hegység, mint vízválasztó különít el az éppen születő Berettyó forrástól. A Berettyó és a Kraszna folyó között pedig a Réz hegységhez tartozó délről csatlakozó Meszes a vízválasztó.  

A kiöntött Berettyó

A bővizű patakká duzzadt Berettyó Krasznatótújfalu után észak-nyugatra, Valkóváralja után pedig északra fordul. Szilágynagyfalunál észak-nyugati irányban Berettyószéplakon át érkezik Margittára, de ezen a szakaszon több kisebb-nagyobb patak táplálja. Margitta után Hegyközszentimréig dél-nyugati irányt vesz fel, s a 4-5 kilométerre kiszélesedett völgyben már a kilométerenkénti 1 centiméteres esést sem éri el. Már ezen a felső, aránylag még lejtős szakaszon is olyan sok volt a mocsár, hogy a medernek még az irányát sem lehetett látni, csak legfeljebb sejteni. A sok vízimalom miatt ugyanis a folyó nem tudott medret kiépíteni. Az egész völgy már itt egy feliszapolódott, vízinövényekkel benőtt malomároknak volt tekinthető. Egymás után sorakoztak a szalárdi, jákóhodosi, gyapoji, pelbárthidai és kismarjai malmok.

Pocsajnál ömlött a Berettyóba az Ér, mely a Krasznától elmosódott vízválasztóval volt elhatárolva, emiatt a Kraszna, a Szamos, sőt olykor még a Tisza nagyvizei is átömlöttek az Éren keresztül a Berettyóba. Pocsajtól a folyó nyugati irányt vett fel. Pocsaj alatt a Berettyó számtalan vándorló vízfolyásra esett szét. Bakonszeg után a csekély esés miatt medrét vesztve szétterült, s az északról érkező, a Tisza árvizét szállító Hortobágy folyóval egyesülve, kialakította a Nagy-Sárrét nevű, 30 km hosszú és 15-20 km széles, 1700 km2 területű mocsarat. Az elmocsarasodást a csekély esésen kívül a porhanyós réteg alatt elhelyezkedő kemény, agyagos, vizet nehezen áteresztő réteg idézte elő.

A gátak közé szorított Berettyó

A Berettyónak több mellékvize is volt. Pocsaj és Esztár között kiszakadó ága a Kálló (régen Hornosnak nevezték), mely Biharnagybajom határában tér vissza újból a Nagy-Sárrétbe. A Kis-Körös (Kis-Kerezs), a Sebes-Körösből szakadt ki, Váncsodnál folyt a Berettyóba. Az Ölyvös (valaha folyó volt), a Bihari-hegységről lefolyó patakok, egyéb erekből fakad. Furta határában folyik a Kutasba. A Kutas (folyó volt), amely Szentjánosnál jött ki a Körösből, két ágra szakadva Komádinál a Körössel, Csökmő határában a Berettyóval egyesül.

Az állandó árvizek miatt szükségszerűvé vált a Berettyó és a Körösök szabályozása. A szabályozást Bodoky Károly kerületi főmérnök tervei alapján kezdték meg 1858-ban. A Berettyót a Sárréttől elzárták, és új medret ástak Bakonszegtől egészen Szeghalomig, s a Sebes-Körösig. Emiatt a Berettyó vizének elvezetése a Sárrét fokozatos kiszáradását vonta maga után.

A Berettyó völgye jóval mélyebben fekszik, mint a Fekete-Körös, vagy a Sebes-Körös völgye, esése is jóval kisebb. Margittától Szalárdig km-ként 80 cm, Szalárdtól Pocsajig km-ként 50 cm, innen az esés hirtelen csökken: Berettyóújfaluig átlag 20 cm, Szeghalomnál 18 cm, a torkolati szakaszon átlag 7 cm, km-ként az esés. A Berettyó az apró szemű kavicsot egészen Biharfélegyházáig lesodorja, innen Berettyóújfaluig azonban már csak homokot sodor. Az alsó szakaszra viszont már csak finom iszapot visz le.

A Berettyó folyó a Nagy Sárrét medencéjében (Az I. Katonai Felmérés térképszelvényén)

A Sárréti medencében szétterülő Berettyó folyó medrét nehezen lehetett követni. Egyes részein nem lehetett látni a folyás irányát, esetleg csak sejteni. Bakonszegtől elindulva Nagyrábé, Biharnagybajom, Szerep, Püspökladány határait kanyarogva bejárta, majd Bucsa puszta határában már látható medret vájt magának. Borznál egyesült a Hortobágyi mélyvonulattal és dél-nyugati irányban átszelve Dévaványa, Kisújszállás, Túrkeve  és Gyoma határát, Mezőtúr alatt ömlött az  akkoriban Nagy-Körösnek nevezett egyesült Hármas-Körösbe.

A Berettyó-völgy alsó részének rendezésénél döntő szempont volt, hogy a Bakonszegtől Bucsáig terjedő 45 km hosszú völgyben egy 106 km hosszú, rendkívül kisesésű meder létezett, itt tehát egy új meder előállítása lett volna szükséges. Ezt az új medret helytelen lett volna a folyó régi útján ásni, mert az még így is 70-80 km hosszú lett volna s relatív esése nem lett volna több kilométerenként 11 centiméternél. Bakonszeg és Kismarja között a régi Berettyó meder átvágásokkal is szabályozható volt, ezért ezen a szakaszon 39 átmetszéssel kívánták rendezni a folyó medrét. Az átvágások összes hossza 14,1 km volt.

Vízszabályozó és ármentesítő társulatok Bihar vármegyében

Kismarja felett Szalárdig a medret az elmocsarasodás miatt nem lehetett rendezni, ezért Szalárdtól Kismarjáig is egy 14,4 km hosszú új csatornát kellett ásni. Ezt a csatornát 5,68 m fenékszélességgel kilométerenként 49 cm eséssel tervezték. Bakonszegtől Szent-Imréig ugyanolyan töltésméretekben gondolkodtak, mint az alsó szakaszon, s a hullámtér szélességét 94,8 m minimális távolságban határozták meg. A hidak nyílásait az egész folyón 45,5 m-ben tervezték. Ma a Berettyó folyó teljes hossza 167.3 km.

A szabályozási munkákat 1854. november 9-én Szeghalom mellett a Bakonszeg-Szeghalom közötti Berettyó csatorna kiásásával ünnepélyesen indították meg. A csatorna kiépítésének munkái 1865-ig tartottak, s a Berettyó társulat 1865. május 10-i közgyűlésen jelentették be, hogy az „Ó-Berettyó nagysárréti kiágazása el lett kötve, s a Berettyó egész víztömege a nagycsatornába, s ezen keresztül a Sebes-Körösbe be lett kötve.”

A Berettyó név egy ősi magyar szó. Jelentése, berekkel szegélyezett folyó. A névvel 1476-ban találkozunk először, korábban Túr folyónak hívták. Túrkeve és Mezőtúr települések nevei megőrizték a korábbi névváltozatot.

Sárréti Krónika

Forrás:

Bihar vármegye és Nagyvárad. In szerk. Borovszky Samu – Sziklay János: Magyarország vármegyéi és városai VI. Budapest: Országos Monografia Társaság. 1901.

Korbély József: Bihar vármegye hegy-és vízrajza.

tikovizig.hu