A Lőzér-halma alatt agyonvertek egy törököt. A letiport fű arról tanúskodik, hogy a török nehezen adta életét. A véres hajítófa, melyet nem messze a tett helyszínétől találtak, arról tanúskodik, hogy egy pásztor ölte meg. A szegény legények gyakran szállítgattak le embereket a lovukról, s ha az nem adta azt oda, akkor elagyabugyálták. A törököknek az volt a hibája, hogy jó fajtájú arab lovakon közlekedtek. Egy török Nádudvar felé vitte Izmail bég levelét. Őt kapta el két karczagi gulyásbojtár. A török vesztére belelovagolt az ingoványos rétbe, a pásztorok meg elébe kerültek, a Lőzér-halmánál megcsípték.
Egy hajítófa halántékon találta a törököt, s meghalt. A legények megszerezték a lovat, majd kikutatták a gúnyáját. A lovat szépen kivezették az útra, a magas tatár nyerget ledobták róla, jól megcsutakolták, aztán elvágtattak, mint aki legjobban végezte dolgát.

Karczag, a kun város nem szeretett adót fizetni, külön levelet küldött neki a bég. Majd Izmail személyesen ment el a városba. Utána Debrecenbe ment, de meghagyta, hogy kétszer annyi adót fognak fizetni, és az utat Kisújszállásig megcsinálják, mire visszajön. A bég otthagyott néhány törököt a tanács őrzésére, az adó behajtására, ő meg kíséretével tovább ment Debrecenbe.

Útközben találkozott a futáraival, akik egy legényt hordtak elébe, akinek a Tapodoz cselebi véres nyerge volt a kezében. Faggatták, hogy hol találta, majd nagy nehezen kinyögte, hogy az út szélén lelte. A törökök keresték, kutatták a hullát de nem találták. Mikor török lópatkó nyomokat találtak, eljutottak a Lőzér-halmáig ahol megtalálták Tapodoz cselebi hulláját. Nem elég, hogy Karczag adót sem fizet, még a bég futárát is halva találták a földjükön. Izmail bég 10 embert nyargaltatott, s Karczagra küldte a tanácsért. Csakhamar megállapították, hogy a gyilkosok minden értékesebb dolgot elvettek szerencsétlen töröktől. Izmailt az bántotta a legjobban, hogy a pasa levele bitang kezekbe került. Sátrat vertek a halmon és lestek, várták a tanácsot. Egy csapat pedig levitte a hullát a nádas szélbe, itt találtak egy rossz ladikot, beeveztek a rónába és szépen megmosták a hullát, majd becsavarták a turbánjába és külön sátorba kiterítették.

A községben futótűzként terjedt a híre, hogy egy törököt megöltek. Amely község határában egy törököt megölnek, az a község fizeti a vérdíjat. Izmail pedig most rosszkedvű, úgyhogy lehet, hogy el is hamvassza a falvat.

A Lőzér-halom, Karcag és Püspökladány határa az I. Katonai Felmérés térképszelvényén (tévesen Leucsár halomnak írva)

Mindenki nemzetes Karacs Péter bírótól várta a megoldást.  A tanács szekérre ült, s elmenetek a béghez, a vesztőhelyre. Karacs Péternek eszébe ötlött valami: egy kanásznak odaszóltak, hogy a nyáját hajtsa az Akasztó halom alá, mert holnap már, mint bitangot hajtják be a nyáját.

A bég kérdőre vonta a tanácsot, mire ők azt felelték, hogy nem az ő határukon belül ölték meg a törököt, mert a Lőzér-halomtól keletre eső föld már nem Karczagé hanem Ladányé. Pedig Szent Ágotánál volt a két falu határa. Bíztak a szomszéd község kapzsiságában. Egy török lóra ült és átnyargalt Ladányba, hogy kiderítse tényleg övéké-e az említett föld. A lovas nagy nehezen eljutott a sötét éjszakában Ladányba. A Karcagiak roppant szorongva várták a levelet. Felkészültek, ha Ladány nem vallja magáénak a határt, akkor az egyik esküdt Nádudvarénak vallja. Reggelre ki is állította a ladányi tanács a levelet, melyben pecsétjével és aláírásával bizonyítja, hogy a karczagi tanácsnak igaza van, a határ az övék.

A karczagiak igen megkönnyebbültek, mikor a bég hazaküldte őket, mert ő mostmár Ladányba megy a vérdíjért. Ladány már másnap észrevette, hogy rútul beugratták. Nem volt mit tenni, savanyú ábrázattal kifizették a vérdíjat, s a drágán szedett határt megszállták. A gulyát, kondát, ménest ráverték az újonnan szerzett határra. A karczagiak sem nyugodtak bele a dologba teljesen, ahogy megsejtették, hogy a török visszaérkezett Szolnokra, a ladányiak marháját mind behajtották bitangba. A ladányiak meg mentek a törökhöz panaszra, aki illő ajándékért mindig hajlandó volt igazságot tenni.
Ily módon többször sikerült a karczagiakat kiszorítani, de egy szép napon a törököt is kiszorították az országból, s nem lévén aki a hátuk mögött álljon, maguk álltak ki a gyepre. Valóságos csaták folytak le a peres határrészen, egymás nyáját erőszakkal elhajtották, egymás pásztorait kölcsönösen agyonverték. A törvény előtt is folyt a per. Temérdek tanút hallgattak ki, özön papírt teleírtak, végre is aztán a kunoknak adott igazat a törvény, mert hát a nádor volt a főbírájuk.

Nyolcvan évig pereskedtek, míg a kunoké lett a terület, mely egy török halálával kezdődőtt, de sok magyar pénzbe és vérbe került.

Sárréti Krónika

Forrás:

Györffy István néprajzkutató gyüjtése nyomán